HŐSCINCÉR

Falra mászik a hőscincér,

Beteget kiált a kvártélyunk.

Felvidító hangcsikorgások,

De téves, ettől még maradunk.

​

Lövik sorra a perceket,

De mindegyiket lassítva,

Porcelánként lépkedünk

Befelé, a kripta szerű illatba.

Indulatos tömegmagány,

Amelyben mindenki egymaga,

Gubbaszt a kerületében,

Mint a mártír keserű angyala.

​

De hova tart ez a tíz nap zsibbadás?

Kelni készülő kísértetek között

Repedezik a törékeny bezártság.

​

Indul a bakterház, ébredünk végre!

Nincs több ködös hajnal, mi intelemre hajt.

Marad a lágy szabadság, határt nem ismerve,

S a hőscincér vidám kiáltása elnyomja a zajt.